Barátom! Nem hiszek a szememnek! Tényleg Te vagy az?

Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára meglátogattál. Gyere, gyere közelebb! Kérsz valamit inni? Sert? Itt főzik a legfinomabbat szerte a birodalomban; Csapos, hozz izibe egy egész korsóval! A barátom inni kér!

Reméltem, hogy semmi sem falt fel… Bár, nem is vagy éppen étvágygerjesztő látvány, már megbocsáss. Ne, meg ne sértődj nekem, Morcos Harcos! Szavamra mondom, hogy hiányoztál! Kérlek, béküljünk meg… Így ni! Máris jobb! Nem?

Gondolom, hogy hallottad miféle szörnyűséggel zárult a torna. Eddig is előfordult, hogy valaki előbb tért meg az Árnyékvilágba, mint illenék – legutóbb talán Lord Stanton Castleroy szegte nyakát torna közben -, de hogy a királyi család két tagját is támadás érje, az azért mégiscsak hallatlan. Lady Earyn szerencsésen megúszta, Alder pengéje még csak hozzá sem ért. Azt hiszem, hogy a jelenlévő bálozók komolyabb veszteséget szenvedtek akkor, amikor a Milady ijedtében felsikoltott. Az egyik cimborám szerint még a poharak is beleremegtek!

Mindenki azt hitte, hogy a szerencsétlenül sikerült este után maga a király fogja lemondani az eseményt, de nem így történt – talán ez vezetett végül ahhoz, hogy az Aldayrok új célpontra csaptak le… A rossz nyelvek szerint Celawan herceg és Lady Tyria a figyelő szempárok elől elbújva, édes légyottot szervezett, amit két szerelem tüzétől felhevült fiatalnak igazán meg lehet bocsájtani... A jó herceg nem is sejtette, hogy a randevú útját végül elállja egy nyíl, amely nem csak a szerelmes óráktól, de a biztos győzelemtől is megfosztotta. A sérülése nem volt halálos, de a lábadozás bizony hosszúra nyúlik.

Uralkodónk végül úgy döntött, hogy nem hajolván meg ellensége akarata előtt, és bebizonyítja a királyi család bátorságát, engedélyt ad arra, hogy a torna utolsó fordulóját is megtartsák; Az első pillanattól az utolsóig ült a pulpituson, és a tőle elvárt legnagyobb tisztelettel adta át a győztesnek járó koszorút és jutalmat tulajdon sógorának, a jó Ser Thane Llewellynnek. Thane Llewellyn, mint az Istenek Bajnoka? Úgy vélem Dagda elméjét egy kissé belepte a köd, amikor végül őt választotta Gildas Olwyn helyett – utóbbi szégyenteljes, majdnem halálos veszteséget szenvedett. Ideje lenne felismernie, hogy egy napon majd Ő is megöregszik.

Úgy hírlik, hogy a Rengeteg megtelt élettel. Az országtól elszakadt, de időközben visszatért Aldayr testvérek szép számban gyűjtötték már össze követőiket, de a két támadást nem vállalták magukra. Azt beszélik, hogy a tündék elöljáróit is sikerült megnyerniük maguknak, ami nem kis teljesítmény, mert ilyesmi még nem gyakran esett meg a történelmünkben!

Ennyire unatkozol?! Idd a sert, és figyelj rám még egy kicsit!

Új nagyúr bukkant fel az erdőben. Jó, annyira nem új – igazából elég régi… Mondd neked valamit a Thornton név? Nem. Ne foglalkozz vele, eddig még én sem nagyon hallottam. Mindenesetre, ez a Lord Ezra nagyon ügyesen alakítja a dolgait, mert már most több földdel büszkélkedik a Berith ezen oldalán, mint azt el merném mondani. Azt mondják, hogy elég meggyőző, így nem csoda, hogy majd’ az összes környékbeli kisnemesi ház már az Ő uralma alatt áll. Ha a király nem figyel, a végén még új kihívója akad! Bár nem tudom, hogy a nép miként bízna meg egy olyan úrban, aki banditákkal szövetkezik… Állítólag!

A Pusztán még mindig szökött mágusokat keresnek. Mégpedig kettőt. Az egyik személye kész rejtély, mintha nem akarnák, hogy tudják ki fia borja, de a másik állítólag egy tanítónő. Szép, mondhatom… Mit taníthat az ilyen?
Lord Tomas új magtárakat épített a meglévők helyett. Bebizonyította, hogy méltó örököse lesz az apjának, ha azt végre megkímélik az Istenek a további szenvedéstől, és végül engedik, hogy jobb létre szenderüljön.

Az egyik taranisi főúr – még csak találgathatunk, hogy melyik – nagy fába vágta a fejszéjét. Azt beszélik, hogy egyenesen a torna után a Deatrys testvérek meghívták Lady Lynet Llewellynt magukhoz vakációzni; Nem titok, hogy Lord Howe már régóta tervezte, hogy kisebbik lányát is férjhez adja valamelyik főnemesi család sarjához. Senki sem tudja, hogy miféle gondolat fordult meg a fejében akkor, amikor egy olyan törékeny teremtést egyedül, mindenféle gardedám nélkül engedett ilyen hosszú útra.

A királyi kompánia visszatért a fővárosba. A hercegi esküvőt Lord Celawan lábadozása idejére elhalasztották ugyan, de az előkészületek még mindig felkavarják a palota nyugalmát. Lady Earyn majd’ megpukkadt, amikor rádöbbent, hogy Gerald Deatrys nem hajlandó megkérni a lányát, és azóta, hogy valamelyik pletykafészek azt merte állítani, hogy Drusala hercegnő illetlen érzelmeket táplál az egyik testőr iránt, még erősebben igyekszik megfogni a tökéletes vőt. Talán sikerrel járhat még.
Azonban nemcsak erről hallottam. Kérlek! Hajolj közelebb, nem akarom, hogy más is hallja… Az a behemót kopasz már egy ideje minket figyel! Azt mondják van egy Sagramour fattyú! Hogy miféle, azt csak találgatni lehet, de az egyik szobalány hallotta, hogy a király és a királyné a minap erről vitáztak egymással. Az érzékeny tény, hogy Isanda királyné még ajándékozta meg örökössel a családot, még érzékenyebb lett attól, hogy más talán már régen megtette! Gondold csak el, miféle botrány kerekedne abból, ha Thelion király végül sajátjaként kiáltaná ki a gyermeket!

Az ilyen pletykák miatt érdemes élni, nem gondolod! Kissé kiszáradt a torkom! Csapos, hozz még sert! Ma este sokáig mulatunk!

Egészségedre, barátom, egészségedre!

Tudod, barátom, előbb vagy utóbb minden megköveteli a maga árát. A sérelmek nem maradnak megtorlatlanul. Hogy mire alapozom a feltevésem? Több eszem van ám, mint amennyi látszik!

*

Alder nem volt gazdag ember. Sőt! A gyakran emlegetett templom egerének is több étel került az asztalára – még azokon a napokon is, amelyeket szerencsésnek mondhatott! –, mint az övére. Ital viszont annál több. Alder sosem vetette meg a jó bort, amely tulajdonságát az apjától örökölte; Az apjától, aki sok évvel ezelőtt elindult, hogy szerencsét próbáljon, de aztán valahogy elfelejtett visszajönni.
A fiú volt az öt testvére közül a legnagyobb, és a leghaszontalanabb. Szerencsétlen anyjának meggyült vele a baja, így nem csoda, hogy egyetlen könnycseppet sem hullajtott utána, amikor egy komorarcú fickó felfogadta inasnak a bárkájára. Hosszú éveket töltött a tengeren, így járása nemcsak az alkoholtól vált ingataggá; józanul dülöngélő léptei a tengeren szolgálók sajátossága volt, amit aztán sem tudott levedleni, hogy a trehányságát megelégelő matróztársai kitették egy rosszhírű partszakaszon.
Talán helyesebb lett volna a tengerek isteneitől, ha már ott végeznek vele, de nem tették. A fene se tudja mi mindenen ment keresztül, mire elvergődött Aertenbe, hogy aztán mindenféle kétes üzletekbe bonyolódva keresse meg a napi betevőt. Mindenféle munkát elvállalt, olyat is, amely egy lelkiismeretes embert már régen megtört volna; vakmerősége társai között is hírhedté vált, ahogyan az is, hogy bármennyit is keressen, abból mindig több vándorol a kocsmároshoz a kelleténél. Aznap is többet látott kettőnél, amikor az a jól öltözött apród megkereste, és egy erszény aranyat dobott az asztalára.
 - Ez csak a fele – mondta. – A gazdám a dupláját is kifizeti neked, ha elvégzed a munkát – fűzte tovább, de Alder már nem is rá figyelt. A tengeri medve megrázta a bőrtasakot, amelynek csilingelése édes dallam volt füleinek; már a hangjából is tudta, hogy több érme van benne, mint amennyit Ő az életében egy helyen látott, ha pedig az idegen igazat mond, akkor másnap egy kisebb vagyonnal a zsebében térhet be a Sellőbe. Arcán széles, de tompa mosoly terült el a gondolatra, hogy végre egy egész hordóval csapra verethet abból a vörösből, amit a nemesek is isznak, és végre elég pénze lesz ahhoz, hogy Heleena is komolyan vegye! Nem kellett sokat győzködni, hogy elvállalja a veszélyes feladatot.
Zúgott a feje. A díszes ruha kényelmetlenül feszült rajta, a maszk pedig egyenesen zavarta a tisztánlátásban. Na nem, mintha az előző esti dajdajozás sokat lendített volna előre az állapotán. Annyira megörült az ígért fizetségnek, hogy az előlegként kapott tallérok majd felét menten el is verte. Sután köszörülte meg a torkát, amikor a kapott meghívót az őrök orra alá nyomta, hogy azok beengedjék. Természetellenes feszességgel hajtott fejet, hogy üdvözöljön néhány hölgyet, majd csakhamar meg is lelte a helyét az egyik távoli sarokban. Az észrevétlenségben megbújva várta a jelet.
A zene és a társaság nem olyan volt, amelyhez Alder könnyedén hozzászokhatott volna. Szolgáló anyja, na meg gondtalan életmódja mellett a koszon kívül nem sok ragadt rá, az illemet pedig hírből sem ismerte. Megbízója gondosan kikötötte, hogy nem állhat szóba senkivel, ha pedig valaki személye felől érdeklődne, hazudja azt, hogy valamelyik nemes testőrségének tagja, és nem fontos ember.
Így is volt. Bármennyire is igyekezett összehúzni magát, két ízben is megkörnyékezték, de amikor elmondta, hogy nem több egy egyszerű gárdistánál, hamar alább is hagyott a feléje tanúsított figyelem.
Órák teltek el; Remegett a keze a jobbnál jobb italokért, de tudta, hogy aznap egy kortyot sem ihat. Szüksége lesz a józanságára a menekülésnél, nem engedheti meg magának, hogy megbotoljék a saját lábában!
- Rühes korcs! – szitkozódott az orra alatt, amikor egy borjú méretű kutya riadalmat okozott a mulatozók körében. Ő maga sem lelete volna kedvét abban, hogy éles fogaktól megcsonkítva végzi, így némileg megnyugodott, amikor az eb végül meglelte a gazdáját. Észrevétlenül rejtette vissza a sikoltozásra előhúzott tőrét a köpenye alá, miközben viharszürke szemeivel a megbízóját fürkészte.
A férfi lassan, és határozottan bólintott, pecsétgyűrűjét megkocogtatva kupája szegélyén. Ez volt a jel.
Alder ingadozó léptekkel, lassan szlalomozott a tömegben. Mohóságtól égő tekintete a célpontok után kutatott, miközben megfontolt mozdulatokkal előhúzta inge alól a megkopott, gyűrött zászlócskát.
A medvés lobogót az évtizedek mocska emésztette, jól látszott rajta, hogy nem olyan nagy gonddal őrizték, ahogyan azt egy valódi vazallus tette volna; azonban, ha elülteted a félelem magját az emberek lelkében, ilyen apróságokra már senki sem figyel. A megtévesztés legjobb módszerének tűnt másra fogni azt, ami készülni látszott. A zene és a kacajok moraja egybeforrott a férfi szívének heves lüktetésével, miközben szabad keze újfent megkereste a tőr hűvös markolatát. A tenyere izzadt, halántékán kidülledt az ér, ahogy nagy levegőket véve átvergődött a táncolók tömegén. Minden ösztöne megfutamodásért kiáltott, hiszen még Ő, Alder sem süllyedhetett ennyire mélyre néhány aranyért!
Mindegy, hogy melyiket! – visszhangzott fülében a parancs. A királyné állt hozzá a legközelebb, édesen kacagva karolván bele édesapjába, mintha képes volna olyan kislányos bájt vonásaira erőltetni, amelytől még egy Lord Howe-hoz hasonló szigorú férfi is beadja a derekát egy táncra. A király közvetlenül mellette állt, unottan illetve tekintetét egy közeli hölgykoszorú viháncoló hajadonjain.
Alder egy rövid pillantásra méltatta a társaságot, de végül elhaladt mellettük. Sem a herceget, sem pedig a hercegnőt nem látta a közelben, pedig szívesebben mélyesztette volna pengéjét az előbbibe, mint bármelyik másikba. Régi sérelme volt Celawan Sagramour felé úgy, hogy a herceg nem is tudott róla.
Lady Earyn a semmiből bukkant fel; Úgy toppant eléje, mint valami látomás. Az özvegy hercegné arcán gyermekeihez hasonlatos arrogancia ült, miközben megpróbálta kikerülni Őt. Az asszony vörös ruhát viselt, vöröset akár a frissen kiáramlott vér. Újabb jel, gondolta Alder, miközben arcán tompa mosoly bukkant fel. Mindegy, hogy melyiket, visszhangzott füleiben a hang. Határozottan állta el a nő útját.
- Mégis mit képzel… - dohogta a szőke teremtés, megemelve szoknyája szegélyét, hogy még könnyedebben léphessen keresztül arcátlan kérőjén. – Ripők… - kezdte, de megpillantotta a tőrt. A makacs kék szemekben hosszú évek óta először villant meg a félelem, de mégsem kezdett azonnal hátrálni.
- HATALMAT AZ ALDAYROKNAK! – kiáltotta el magát Alder, magasba lendítve a zászlót, a megbeszéltekhez mérten ügyelve arra, hogy a lobogót díszítő jelkép jól látható legyen a tömeg ellenére is. Megragadva a sarkát háromszor-négyszer meglengette az anyagot. – Le a Sagramourokkal! Éljen az új király! – kántálta, de minden szót úgy forgatva a nyelvén, mintha az övé volna.
A tőr újra megvillant a kezében, de mielőtt lesújthatott volna vele, az kihullott a kezéből… Háta közepét tüzes fájdalom járta át, miközben arcát eltorzította a kín meglepett, hangtalanságra ítélt üvöltése. A zászlót még akkor is a markában szorította, amikor elernyedt teste térdre csuklott; a vesztét okozó kard vége átvágva a szegycsontját, vértől tapadva tört felszínre a mellkasánál. Az utolsó, amit életében hallott Lady Earyn Sagramour sikolya volt, aztán a világ örökre elsötétült Alder előtt…
Az iszákos tengeri medve már nem láthatta, ahogy megbízója embere álszent riadalommal az özvegy hercegné felé fordult, miközben az öreg Castleroy fehér kendőt nyújt át az asszonynak, hogy letörölhesse az arcára freccsenő vércseppeket...

[Kérek mindenkit, hogy az eventben részt vevő karaktereivel mindenki (akik mások reakciójára várnak még, nyugodtan várják meg) záró reagot írjon. Mindenkinek köszönöm szépen a részvételt!]

Event nyitó
- a bál -
HELYSZÍN: Lovag-mező
 

Tavasz. Az újjászületés ünnepe.
Aglanir minden szegletében a Teremtést ünneplik; A napot, amelyen Dagda lesújtva kacskaringós botjával elválasztotta a fényt a sötétségtől, megteremtve az átjárót az emberek és istenek világa között.
A legnagyobb ünnepség természetesen a tengermentén zajlik. A birodalom minden pontjáról érkeznek lovagok, s nemes atyafiak, hogy a tornán bizonyítva bátorságukat elnyerhessék az Istenek Bajnoka címet, amelyet egy éven keresztül birtokolhatnak. Immáron harmadik esztendeje, hogy a cím Gildas Olwyn nevével kapcsolódik össze. Idén talán már másképpen lesz…

Ami azonban nem változik, hogy minden év tavaszán, a tornát megelőzendőn megrendezésre kerül a Teremtésnapi bál, ami megnyitja az egész héten át tartó rendezvényt.

A teremtésnapi bál a legpompásabb táncmulatságok egyike, márcsak a helyszínét tekintve is. A Lovag-mezőn, a Hold és csillagok vigyázó szemeivel kísérve, lámpások búja fénye alatt az ember időnként megfeledkezni látszik az illemről, a szokásokról. A díszítésül szolgáló selyemszalagok, és résztvevő házak zászlói nyugodalmasan, szinte karöltve lengedeznek a kellemesen langyos, esti szellőben.
Az évnek ezen éjszakáján a jajszót, a nyögéseket és a kardcsattogást felváltotta a zene, a jókedv és a kacagás. Idén, mivel a királyi pár is részt vett a mulatságon úgy illet, hogy a házigazdává avanzsált Howe Llewellyn tömör, de fennkölt szónoklata után a táncot Ők nyissák meg; nyomukban a leendő hercegi párral. A szépen lassan megérkező nemesek legszebb ruháikban, és  kiegészítőikben parádéztak – de egyikük arcáról sem hiányozhatott a míves maszk, amely vonásaik egy részét jótékonyan eltakarta.
Sokan akadtak megfelelő táncpartnerre, és voltak olyanok is, akik csak elmélyülten beszélgettek, túlharsogván a zenét. A mulatság közben szorgos szolgálók gondoskodtak az italok és az ételek megfelelőségéről, és mennyiségéről. Az alkohol kvantumával párhuzamosabban az erkölcsök oldódni látszottak…
 

Kezdődhet a báli játék!
- szabályok -

- Sorrend nincs, mert ha több részt vevő van, és valaki nem tud hirtelen írni, csak állna a sor – ha valaki karakterének írtál, és fontos reakcióra vársz… hát akkor vagy vársz, vagy veszel egy mély levegőt és átugrod az illetőt
- Az event ideje alatt a 300-350 szavas reagok lesznek célra vezetőek, mivel így tudunk pörgősen haladni
- A játékban résztvevő karaktert az event ideje alatt más körbe bevonni tilos!
-  AMÍG AZ EVENT TART A TOPICBAN MÁS TÉMÁJÚ JÁTÉKOT FOLYTATNI TILOS!