T
U
L
A
J
D
O
N
S
Á
G
O
K
|
|
Belső
Pozitív: ragaszkodó, emberszerető, magabiztos, bátor, nyugodt, kalandvágyó, független, intelligens, felelősségteljes, kitartó
Negatív: önfejű, szinte túlzottan dogmatikus, fekete-fehérben látja a világot, csípős beszédű, hajlamos a pesztrálásra és a lenézésre, szigorú, nyersen őszinte
Külső
Tyria nőhöz képest magas a maga 173 centiméterével, karjai nemes hölgyhöz méltatlanul izmosak az íjászatnak hála, alakja pedig teltebb. Efféle, rangjához méltatlan tulajdonságait (amikhez talán oda lehetne sorolni az arcát, nyakát és mellkasát borító szeplőket is) könnyű elrejteni pompás ruhák mögött, nem úgy lángvörös fürtjeit, melyek vadul tekergőznek egészen a derekáig. Tyria, a haját frizurába fésülni próbáló cselédekkel ellentétben, felettébb élvezi, hogy a haja ilyen makacsul göndör – szerinte ez csak újabb bizonyítéka annak, hogy nem bálokon való magamutogatásra termett. Arcvonásai finomak és kecsesek, sötétzöld íriszei pedig örökös kíváncsisággal figyelik a világot. Hangja mély és öblös, harsány, s nem fél hallatni; ugyanígy nem fél kimutatni az érzelmeit, vonásaira kiül minden, a szigorú szemöldökráncolástól elkezdve a nyers örömből fakadó, széles mosolyig, habár ha a helyzet megkövetelné, képes rezignált nyugodtságot erőltetni magára. Öltözködése is épp ilyen helyzetfüggő; habár maga jobban kedveli az egyszerű és kényelmes darabokat, az olyan ruhákat (vagy nadrágokat), amikben szabadon gyakorolhat vagy lovagolhat, megtalálja a szépet a gyönyörű és drága ruhákban is.
|
|
Rianon Agenyr második gyermekeként és egyetlen lányaként Tyria születésétől kezdve olyan pecsét rabja, amit csendesen próbált lerázni magáról, mióta az eszét tudja. Habár kiskorától kezdve kifogástalan neveltetést és biztonságot kapott, és főnemesekhez képest meglepően szerető és meleg otthonban nőtt fel, mindig aggasztották a felé irányuló elvárások. Elfogadta ugyan a sorsát, és mindig abban a tudatban élt, hogy egy nap majd teljesítenie kell kötelességét, és rangban hozzá méltó kérőhöz kell mennie, hogy öregbítse a családja nevét, ám valahogy mégsem tudott teljesen behódolni az elvárásoknak.
Különös kettőssége a nőies és a férfias dolgoknak: szereti a szép ruhákat, és sosem volt ellenére a hímzés vagy táncolás sem, mégis, kiskorától kezdve szinte bűnős izgalom töltötte el, ha a férfiak világára gondolt. Irigyelte őket, főképp a szabadságukért: hogy szabadon vágtathattak, forgathattak kardot, láthattak világot. Épp olyan szépnek látott egy díszes kardot, mint egy szépen varrott ruhát, a maga nemében. Tudta, hogy amire vágyik, hogy részese lehessen mindennek a szabadságnak, hölgyhöz méltatlan, ezért sokáig érlelgette magában a dolgot, mindig épp csak majdnem rávéve magát, hogy az apjához forduljon kérdésével, ám mindig visszatáncolt.
A megoldást végül életének legtragikusabb eseménye hozta el közvetve; tizenhárom esztendős volt, amikor az öccsét, Trevant mágiája Nemetona tornyaiba kényszerítette, és bár azóta már kétszer olyan idős, a mai napig vegyes érzelmekkel fordul Trevan felé; persze, csak titokban. Habár megértette a cselekedet szükségességét, ő nem értett egyet vele. Arra már nem emlékszik, vajon Ő valaha járt volna Nemetonában, de abban biztos, hogy néhány évvel Trevan odakerülését követően elmaradtak a levelei is.
Ezután a bátorsága jó ideig elszállt; félt attól, hogy ha kiderül, ő is más, bár nem épp úgy, mint Trevan, azzal kivívja apja haragját, vagy ami még rosszabb, a csalódottságát, így hát hallgatott. Aztán azt kezdte észrevenni, hogy nem csak a látogatások és levelek maradnak el, de a szülei és Tomas is úgy tesznek, mintha soha nem is született volna öccse, és bár látta a fájdalmat a jámbor Gylda tekintetében, hamarosan ő is úgy beszélt Tyriáról, mintha egyetlen gyermeke volna. Tyriának esze ágában sem volt hagyni, hogy az ő vágyai is úgy vesszenek a semmibe, mint a testvére. Soha nem kérdőjelezte meg apja döntéseit, minden sejtjével hitte, hogy amit Rianon Agenyr vagy a törvények mondanak, az kivétel nélkül helyes, épp ezért félve lépett atyja elé a kérésével úgy egy évtizeddel ezelőtt, miszerint engedje meg, hogy kardot és íjat vegyen a kezébe, és hogy engedje, hogy odakint lovagoljon, úgy igazán. Az idős Agenyrnek nem igen tetszett a kérés; ám teljesítette, és Tyria azóta minden perc szabadidejét íjászattal tölti, s szerinte megér minden kétkedő pillantást a többi nemes felől az, ahogy eltalálja a céltábla kellős közepét.
Kérésének másik fele viszont sokkal döcögősebben teljesült; Trevant követően, bár nem szívesen, de kísérettel engedték bejárni a Pusztát, mígnem egy szerencsétlen incidenst követően már erre sem szívesen engedték el – nem is beszélve azon kéréséről, hogy esetleg a Pusztán kívül járhasson.
Az utazási tilalma egészen addig fennállt, míg végül nem kevesek, sőt, korábbi önmaga meglepetésére is elfogadta, vagy még inkább közös megegyezéssel eldöntötték, Celawan Sagramour házassági ajánlatát. Bármit képes lett volna megadni a szabadságáért, beleértve, hogy a megszokott családi környezeténél teljesen másabb világba csöppen, tőle távol álló cicoma, pompa és udvari intrikák közé, egy olyan férfi oldalán, akit nagyrészt még csak nem is kedvelt.
A kezdeti nehézségek ellenére az ellenszenve mind Celawan, mind az udvari lét ellen a múlté; vágyott kalandból pedig jócskán kijutott neki a mágusok forradalma alatt, még ha a vérben áztatott hónapok nem is teljesen azok, amikre szívesen gondol vissza. Nem csak az íjjal szerzett több gyakorlatot, már a kardforgatás sem teljesen idegen számára, habár ha választania kell, a szíve még mindig az első felé húz; újabban a hosszúíj fortélyainak elsajátításán fáradozik.
|